Lázas éjszakában elkerül az álom,
Könnyes kék szememmel csak Téged látlak én,
Hamis, sötét árnyak fátyoltáncot járnak,
Csillagfénnyel égve, éjnek idején.
Tehetetlen dühben én csak arra várok,
Hogy megjelenjél végre egy felhő tetején.
Kórtól vézna kézzel simogass meg újra,
Bújjál kicsit hozzám, mint annak idején!
Tudom...mégsem értem, többé nem vagy nékem,
Örökre elmentél, elcsábított az ég!
Hideg szellő lebben, vonaglik a függöny,
Az ablak vak szemében megvillan egy fény.
Te küldted ezt nékem messzi sötét égből,
Csont kezeddel szőve, csillag fényéből,
Fátyolként borul rám, izzadt takaróként,
Kábultan álmodva csak Rád gondolok én!
2011.márc.30
GGy.Ne hagyd ki ezt a blogbejegyzést!
